Magunkról

A SAFRU-kertészet területén már az 1970-es évek óta faiskola működik.

Az akkor még SASAD Kertészeti Mg.Tsz. tulajdonában lévő kis faiskolai árudát 1984-ben komplex KISKERT ÁRUHÁZ-zá alakították át, melynek vezetőjéül a ma már Tulajdonos Szabó Fruzsinát nevezték ki.

A rendszerváltást követően 1990-ben lehetősége nyílt az áruda bérbevételére, majd 1998-ban annak családi vállalkozás keretében történő teljes megvásárlására.

A cég SAFRU elnevezését a SASAD és a FRUZSINA név egyesítéséből kapta.
Ekkor 3-4 fővel indult a vállalkozás, amely mára egy 16 fős szakemberekből álló csapattá fejlődött.

Szabó Fruzsina Tulajdonos-cégvezető azonban a cég irányításán túl mai napig aktívan itt dolgozik, mivel véleménye szerinte a kiváló minőségen és garancián túl csak megbízható és állandó személyes kontaktus révén lehet elnyerni a vásárlók bizalmát.

A kertészeti kisáruház megvételét követően a teljes terület rekonstrukciója megtörtént, mely nemcsak építészetileg vált szükségessé, hanem kertészetileg és kereskedelmileg egyaránt. Ebben a nagy volumenű beruházásban valamennyi épület kívül-belül felújításra került, környezetbe illeszkedő, egységes fa-ornamentikák díszítik az épületek külső homlokzatait. Az elmúlt évek során a parkoló és közlekedő utak új térburkolatot kaptak. A szabadtéri árudában új süllyesztett virágágyások és óriási felületű virágasztalok készültek, magas, igényes faszerkezetű nyitott szín épült, valamint egy új, - virágcsarnokot is magába foglaló - virágüzletet és önálló büfé-épületet is kialakítottunk.

A SAFRU kertészet létesítményei

Az egyhektáros területen az alábbi létesítmények találhatóak:

  • Faiskolai és dísznövény áruda (mintegy 7000 m2 fedett és nyitott területen)
  • Virág-, és ajándékbolt (180 m2)
  • Vetőmag-, mezőgazdasági kellék-, és kisgép szaküzlet (300 m2)
  • Saját parkoló

Faiskolai és dísznövény áruda

A fák, dísz-cserjék, bokrok, sövények, tuják, örökzöldek, egynyári és egyéb növények színpompás kavalkádja szabadtéren, rendezett sorokban várja jövendőbeli gazdáját.

A különféle virágföldek, trágyák, fűmagok, talajtakaró-burkolatok egy tágas faszerkezetű fedett szín alatt kaptak helyet,

2 db. nagyméretű fóliasátor ad helyet tavasszal-ősszel a szabadgyökerű szőlő-, és gyümölcsoltványoknak, nyáron pedig a zöldség-, és egynyári növény-palánták védett tárolását biztosítja.

A szabadtéri növény részére kapható minden méretű, igényes minőségű cserép, virágláda, hordó, kő-, vagy műkő tároló.

A speciális gondozást igénylő mediterrán növények számára külön helyiség biztosított.

Gyepszőnyegek, sziklakert-tartozékok, kerti berendezések (fa játszótér, kerti-bútor, műkő szalonnasütő, stb.) nagy választéka előregyártva és egyedileg is.

A vevők önkiszolgáló rendszerben vásárolhatnak, szabadon válogathatnak a precízen kialakított ágyásokban és virág-asztalokon lévő gazdag növény-választékból, de a szakképzett eladók mind szakmailag, mind fizikailag mindenben a segítségükre sietnek.


Virág-, és ajándékbolt

A szobanövények számára 300m2-es virágbolt és virágcsarnok biztosít helyet, mely felülvilágítók, szellőző-, és árnyékoló-rendszerek beépítésével készült. Itt nemcsak cserepes-, de vágott virágból is széles választék található, és egyéb virág-kellékek (kaspók, tálak, díszítők, stb.) valamint ajándékok is kaphatók.

Minden alkalomra (esküvő, születésnap, vállalati ünnepségek, temetés, stb.) vállaljuk csokrok, asztaldíszek, koszorúk, és bármely egyéb díszítés elkészítését.

Rendezvényekre lehetőség van valamennyi kerti-, és szobai dísznövény bérlésére is, oda-vissza szállítással, elhelyezéssel.


Vetőmag-, mezőgazdasági kellék-, és kisgép szaküzlet

Az önálló épületben működő Vetőmag-,mezőgazdasági kellék-, és kisgép szaküzletben minden szükséges megtalálható a vetőmagoktól a kerti szerszámokon keresztül a vegyszerekig bezárólag.


Saját parkoló

Saját belső parkoló biztosított a vevők számára. Cipekedés nélkül, kis kézikocsik segítségével lehet a megvásárolt árút a gépkocsikhoz vinni.


Üzletpolitikánk

Mint minden másban, úgy a kertészetben is évről-évre változik a divat. Ezért arra törekszünk, hogy ezeknek a megújuló igényeknek, trendeknek mindenkor eleget tegyünk. Termékpalettánk egyre szélesedik, kedves vevőink több-száz féle növény kínálatából választhatnak, természetesen mindenkor kiváló minőségben és a lehető legalacsonyabb áron. A vevők felé igényes odafigyeléssel, udvarias kiszolgálással, szaktanácsadással és kiegészítő szolgáltatásokkal állunk mindenkor rendelkezésre.

Kiegészítő szolgáltatásaink:

Igény szerint vállaljuk a megvásárolt növények és termékek kiszállítását, ültetését és gondozását, valamint. kertészeti tervezést és kertépítést is az egész ország területén.


Vissza a lap tetejére

Ankara Escort istanbul Escort Ankara Escort Bayan izmir Escort Ankara Escort Ankara Rus Escort Ankara Escort Çankaya Escort Ankara Escort Eskişehir Escort Eryaman Escort Kuşadası Escort Gaziantep Escort